Wilson élete vasárnap óriási fordulatot vett

Pocono Raceway, szombat délután. Éppen véget ért a kvalifikáció és Justin Wilson még a szokásosnál is jobb hangulatban ücsörgött a pit lane falán, miközben Robin Millerrel, a RACER.com újságírójával váltott pár szót a jövőjéről.

A vasárnapi 500 mérföldes versenyt a hetedik rajthelyről kezdheti majd, de ő inkább azt ecsetelte, milyen jó a csapaton belüli kommunikáció, milyen jól kijön Ryan Hunter-Reay-jel és talán még az is elképzelhető, hogy az Andretti Autosportnál találhat otthonra a 2016-os évben.

“Ismersz már engem, soha nem leszek túl izgatott ilyenkor mert tudom már, hogy működnek itt a dolgok” – mondta a 37 éves brit, amikor a jövő évi tervei kerültek szóba. “Michael (Andretti) és a Honda is mellettem áll, ezért persze hogy optimista vagyok. Ez egy nagyszerű csapat és nagyon szeretem őket, a közös munkát Ryannel. De pénzre van szükség, szponzorokra, még így, 12 év után is csak egy sisakom van meg a kedves mosolyom.”

04CJ9036

Wilson – aki most egy pennsylvaniai kórházban küzd az életéért – el is nevette magát a saját megjegyzésén, de hát ő mindig ilyen volt. A számtalan buktatóval teletűzdelt pályafutása során sokszor nem azt kapta, amit megérdemelt, de a csalódottságán mindig túl tudott lépni egy kis jókedvvel.

Az IndyCar ún. “Nagy Csapatai” közül Andretti volt az első, aki megkereste Wilsont, habár ebben az évben csak néhány versenyről volt szó. Hatodik helyről rajtolt az Indianapolis 500-on, augusztus elején pedig második lett Mid-Ohióban, Pocono pedig mindössze a hatodik versenye volt idén.

A kvalifikációt csapattársai, Carlos Munoz és Hunter-Reay között zárta szombaton és azt pedzegette, hogy lehet ő lesz az Andretti csapat “oválspecialistája”.

41BK4791

“Elképesztő, nem? A Champ Carban még annak örültem, hogy olyan kevés oválversenyünk volt, egy-kettő évente, mert nagyon nem szerettem őket. Persze hosszú évek során megszokja az ember, belerázódik, most már én is nagyon magabiztos vagyok ezeken. Évekkel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy most ilyet fogok mondani. Ha az autó rendben van, nagyon nagy élmény az ovál és olyan kiváló mérnökkel, mint Blair (Perschbacher), sokkal könnyebb is.”

Wilson utolsó győzelmét 2012-ben a Dale Coyne csapattal aratta Texasban és most Poconóban is ment az élen, vezetett is pár kört mielőtt bekövetkezett a balesete.

A hírek szerint a Honda is segített neki visszatérni Andrettihez az utolsó öt versenyre, mert nagyra értékelték a visszajelzéseit és azt a tudását, amivel az aero csomag fejlesztéséhez hozzá tudott járulni.

Michael Andretti nem csinált titkot abból, hogy Wilsont jövőre teljes évre szeretné és keményen dolgozik is ennek megvalósításán.

“Mondjuk azt, hogy optimista vagyok és ahogy mindig, nem adom fel a reményt” – mosolygott Wilson. “De komolyra fordítva a szót, sokkal jobb esélyeim vannak most, mint tavaly ilyenkor.

“Ez egy tökéletes csapat lenne az IndyCar pályafutásom befejezéséhez, mielőtt végleg átnyergelnék a sportautózás világába.”