Pit Stop

Rengetegszer hallottam, illetve olvastam „kritikát” az IndyCar-ban látható kerékcserékkel kapcsolatban. „Nem sietik el! … Hát ez elég lassú, az F1-ben sokkal gyorsabbak.” Ilyenkor szoktam felhívni a figyelmet, hogy számolják meg a versenyautó körül sürgölődő személyek számát és osszanak-szorozzanak.

Most viszont kapok egy kis segítséget! Az alább látható videó kitűnően megmutatja a legkedveltebb szériák boxkiállásai között tapasztalható különbségeket. Miközben az F1-ben 14 szerelő szorgoskodik a kerékcserén, tankolás pedig nincs is (mert az veszélyes*), az IndyCar hatfős személyzettel megoldja a dolgot etanolpumpálással együtt. Persze mind a két megoldás látványos, ehhez kétség sem fér, szóval nem az F1-et akarom ezzel leminősíteni, csupán a többi szeretett széria elleni fikázódást megelőzni.
*Ugyanakkor mégsem mehetek el szó nélkül a tény mellett, hogy az IndyCar berkein belül megoldották az üzemanyagtöltést oly módon (a Honda mérnökeinek segítségével), hogy a sebességváltót nem lehet addig 1-es fokozatba kapcsolni, amíg a töltőcső csatlakozik az autóhoz. Ilyenkor mondják, hogy BITCH PLEASE?