A stock car versenyzés elfeledett hősei

Minden NASCAR rajongó betéve tudja, hogy az első hivatalos szezont 1949-ben rendezték meg Strictly Stock néven. Azt már kevesebben, hogy volt ám két szezon ezt megelőzően is Modified Championship néven Bill France szervezésében, a NASCAR megalapításának évében és azt követően is – értelemszerűen 1948-ban. Előbbit Fonty Flock, utóbbit Red Byron nyerte és mindketten Ray Parks autóit vezették. De vajon hányan tudják azt is, hogy bizony a NASCAR előtt is létezett számos promóter, aki futamokat rendezett, és ezek egyike volt Bill France is, aki a saját szériájának bajnoki címét is megszerezte 1940-ben?

Ebben a gyakran anyagi nehézségekkel küzdő, NASCAR-elődben versenyzett két fiatalember is, akik a NASCAR nagy sztárjai lehettek volna, ha sorsuk nem vesz tragikus fordulatot.

Lloyd Seay és Roy Hall, a korszak legnevesebb csapattulajdonosának, Raymond Parksnak volt az unokatestvére. Mindketten a georgiai Dawsonville-ben születtek (ahol Bill és Chase Elliott illetve Gober Sosebee), és mindketten elsősorban az alkoholcsempészetből éltek. Mindkettőjüknek a vérében volt az autóvezetés képessége és a hatóságok kikerülésére való hajlam. Ez lett a vesztük is.

Roy Hall középen és jobbra tőle Raymond Parks

Roy Hall középen és jobbra tőle Raymond Parks

Seay iskolázatlan családba született, s ő sem tanult meg soha írni, így a bíróságon is csak X-et tudott a kijelölt helyre rajzolni (a jegyzék aljára, mellyel azt igazolta, hogy megértette az ellene felhozott vádakat). A vádakat, melyek többnyire kisebb bűntényeket, kihágásokat tartalmaztak, úgy mint lopás, gyorshajtás vagy éppen a közlekedési szabályok megszegése (pl. világítás nélküli közlekedés – ami tulajdonképpen az éj leple alatt történő aqua vitae szállítás egyik alapkövetelménye). Nyugodt természetéből fakadóan képes volt a versenypályára koncentrálni felesleges energiáit, szemben kuzinjával.

Lloyd Seay

Lloyd Seay

Hall csonka családban nőt fel, édesanyját 10 éves korában veszítette el. Nem sokkal később elválasztották egyetlen lánytestvérétől és egy nagybácsi kivette az általános iskolából és onnantól kezdve az utcakölykök rafinált életét élte. A helyi szervezett bűnözésbe is belecsöppent kisebb munkák erejéig, ahonnan már egyenes út vezetett a szeszcsempészethez. Hall filmsztár külsejű, de rendkívül nagyképű fiatalemberré cseperedett, akinek lobbanékony természete miatt mindenki azt jósolta, hogy valamilyen erőszakos cselekményben fog korai halált halni. Az 1930-as évek elején egy kétkezi munkás heti 20 dollárt keresett (mai árfolyamon kb. 280 dollár). Egy „sofőr” egyetlen éjszakai fuvarral ennek a dupláját. Heti 3-4 út során egy vadonatúj Ford Model A árát (1931-ig gyártották) is összehozhatták a „második legősibb mesterséget” magas szinten űzők.

„Rapid” Roy

„Rapid” Roy

A szesztilalom előtt az alkoholfőzés családi hagyomány, családi vállalkozás volt. A tilalom bevezetésével viszont nagy léptékű vállalkozássá vált, amely óriási profittal kecsegtetett (a veszélyek mellett). A tilalom 1933-ban véget ért ugyan, de ezzel kezdődött csak az illegális alkoholfőzés igazi karrierje. 1934-ben az egész ország alkoholtermelését 130 millió literre becsülték, ebből közel 40 milliót Dawsonville-ben és környékén állítottak elő. Ugyanis nem sok legális szeszfőzde maradt (340 ezer szeszfőzdét semmisítettek meg Elliott Ness ügynökei az évek során és több, mint egymillió letartóztatást vittek véghez), így az alkohol ára magasan állt, amelyre az állam gallononként (azaz 3,78 literenként) 2 dolláros adót vetett ki (kb. 15-20%-a volt a gallononkénti whiskey árának). Így aztán a bár és kocsmatulajdonosok előtt két választási lehetőség állt: drága legális vagy olcsóbb, de illegális folyadékkal várják a vendégeket?

Az Appalache-régió farmjain felnövő fiúk előtt ezzel kiváló karrierlehetőség nyílt meg. Atlanta és környéke, Martinsville (Virginia), Asheville (Észak-Karolina), Greenville (Dél-Karolina) és egész Kelet-Kentucky fiai heti 400 dollárért (mai árfolyamon kb. 7200 dollár) átlagosnak kinéző, de átalakított V8-as Ford Coupe-okkal szállították a kukoricafőzetet.

1935-ben már az adóhatóság is ott lihegett a nyakukon, nem csak a helyi rendőrség. A déli államok legnagyobb szeszfogása során több, mint 7000 gallon (azaz több, mint 25000 liter) alkoholt foglaltak le idősebb Robert Johnson farmján. Fia, az akkor 4 éves Robert Glenn Johnson később Junior Johnsonként lett a NASCAR egyik legnagyobb legendája.

Junior Johnson

Junior Johnson

Seay és Hall arra a következtetésre jutott, hogy szimplán ravaszsággal nem lehet legyőzni az ATU (Alcohol Tax Unit) ügynökeit. Gyorsabbnak kell lenniük náluk. Az ügynökök autóinak orrán volt egy kampó, ami hátulról történő ütközéskor beleakadt az üldözött autó lökhárítójába, végzetesen lelassítva azt. Ennek megfelelően a szeszfutárok csak lazán, dróttal rögzítették a lökhárítókat, hogy az azonnal leváljon az autóról az üldöző futóművére tekeredve. Az ügynökök a kanyarokban szerették kiperdíteni a csempészjárgányokat. Ezért Hallék megtanulták, hogy az utolsó pillanatban fékezve „félreugorjanak” a faltörőkosként érkező üldözők elől. Illetve azt is, hogy miként ellensúlyozzák az autó hátuljában pihenő, 200 kilónyi csempészáru negatív hatását az éles kanyarokban, a kormány és a gázpedál játékával.

Egyes autókon egy kar meghúzásával olajat lehetett folyatni az útra, vagy éppen füstfelhőt bocsátani az üldözők útjába. Amikor az ügynökök a hűtőre kezdtek lőni, a csempészautók hűtőit hátulra szerelték és acéllemezzel kezdték védeni. Sőt, párban autóztak, az üldözők és a csempészautó között volt egy blokkoló jármű is. Ez a taktika jól jött a versenypályán is évekkel később.

Steve Wagner illusztrációja illik a legjobban a szeszcsempész-üldözős kalandok bemutatásához

Steve Wagner illusztrációja illik a legjobban a szeszcsempész-üldözős kalandok bemutatásához

A versenyzésbe mindketten Parksnak köszönhetően csöppentek bele, lévén „nagybátyjuk” ráérzett, hogy képességeikkel szabályos keretek között is pénzt kereshetnek.

Parks 1937-ben szabadult a börtönből, ahová közvetett bizonyítékok (zsarolás, illegális szerencsejáték, szeszcsempészet) alapján került. Az ügyvédje olyannyira nem tudott segíteni rajta, hogy bűnrészesként őt is az ohiói Camp Shermanbe küldte a bíró.

1938. november 11-én indult először hivatalos versenyen a két fiatalember az akkor még ismeretlen szerelő, Louis Jerome Vogt, ismertebb nevén „Red” Vogt közreműködésével, a hírhedt Lakewood Speedway-en. A vörös salakos ovál Atlanta szívében épült, és 1919-től már számos motor és autóversenynek adott otthont (köztük korai IndyCar futamoknak is. Ma már csak egy apró tavacska emlékeztet a pálya helyére az azonos nevű utak találkozásánál.

A döntés nélküli kanyarjai számos autó borulását eredményezték, s ezzel összefüggésben nem egy halálesetet is

A döntés nélküli kanyarjai számos autó borulását eredményezték, s ezzel összefüggésben nem egy halálesetet is

Az 1938-as stock car szezon Daytonában kezdődött, ám mindkét ott rendezett (Bill France által promótált) futam csalódást keltő, ötezres nézőtábort vonzott csupán. A 150 mérföldes versenyre Lakewoodon ezzel szemben 20 ezer jegyet adtak el!

Vogt, aki korábban azzal szerzett hírnevet magának, hogy kiválóan szabta át a whiskey-fuvarozásra szánt autókat, a futam tisztaságára figyelő bizottság tagjaként is dolgozott  (France már ekkor a „strictly stock” irányba terelte a nevezhető járművek specifikációit), ennek ellenére megvádolták, hogy a saját autóiban saját gyártású hengerfejek vannak. Vogt persze azonnal reagált, 1000 dollárt ajánlott annak, aki bebizonyítja, hogy csaló… A pénzt természetesen maradt Vogt zsebében.

Egy héttel korábban rendezték az időmérőt, s az ott induló három hölgypilótának ugyan nem sikerült bekerülnie a mezőnybe, megengedték nekik, hogy a közönséget szórakoztassák kaszkadőrmutatványaikkal. Így tehát Mrs. Buddy Evans, Birdis Draper és Doris Dean az „Emberhegy” (Frank Leavitt) nevű pankrátor felesége robbanó dinamitrudak és lángoló falak között szlalomozva vezette fel a nap fő attrakcióját.

A rajtnál ott volt Hall, Bill France, Seay és Red Byron is és megannyi élet által megedzett férfi, akik egymást lökdösődve versenyeztek, és a nézeteltéréseiket csavarkulccsal és lőfegyverrel intézték el. Férfiak, akik égési és egyéb sérülésből eredő sebeket viseltek testükön, rosszul összeforrt csontjaik miatt sántítottak, számos foguk hiányzott. Sőt akadt olyan is, aki a futam előtt fekélytől vérző gyomrára tejet ivott. Kettő kivételével mindannyian Fordok volánja mögött. Seay és Hall autóját Vogt készítette fel és szinte semmilyen alkatrészük nem volt, ami  a michigani Dearbornból került volna ki. Seay pár nappal korábban eltörte a bal karját, így azt az ablakkerethez, mint támasztékhoz rögzítették.

Red Byron

Red Byron egy Red Vogt gép mellett

A futam délután kettőkor indult. Nem sokkal a rajt után két autó ütközött és bár az egyiket a sárga zászló alatt elvontatták, a másik ott maradt a pálya szélén (‘jóvanazúgy’). A rajt után egy Taylor nevű szeszcsempész tört az élre, az őt támadó Ernest Bush pedig felborult és nekicsapódott a pálya szélén álló roncsnak. Az összeakadt járművek belógtak a pályára és a kikerülni igyekvők újra és újra nekik koccantak, mígnem Bush autója ki is gyulladt. A versenyzők külső segítséggel tudták kiszabadítani, mielőtt a benzintank (ami a korabeli módnak megfelelően jóval nagyobb volt a gyárinál) belobbant.

Taylor a következő 70 mérföldön át megtartotta a vezetést, mígnem eltört a kormányrúdja. A rengeteg kiesés után Seay az élen találta magát és a sötétedés miatt 135 mérföldesre rövidített táv végén őt intették le győztesen. És ezzel megszerezte a stock car világbajnoki címet… De tényleg ő nyert volna? Történt ugyanis, hogy a tucatnyi megfigyelő, akik az autók sorrendjét figyelték a célvonalnál, a sok incidens miatt teljesen összezavarodtak. A jegyzeteik alapján Seay nyert, Joie Chitwood lett a második, a floridai Dan Murphy (aki pár héttel korábban nyert Daytonában) lett a harmadik, France a negyedik és Hall az ötödik. Byron nevét az újságokban sem említették, annak ellenére, hogy állítása szerint csak egyszer ment ki a pitbe vízért, és le is körözte Seayt. A rendezők vagy nem álltak a helyzet magaslatán, vagy szimplán a helyi fiút favorizálták az ismeretlen colorádói helyett.

A verseny sikere többeket megihletett, egészen december közepéig szerveztek futamokat, s az autóversenyzés népszerűsége Georgia államban hirtelen vetekedni kezdett a tradicionális sportokkal. Ennek ellenére az újságok továbbra is csak az Indianapolis 500-zal foglalkoztak, ha motorsportokról volt szó.

Parkst megfertőzte a versenyzés. Az illegális tevékenységeit szétosztotta a családtagok között, és csak a papíron legális lottót, cigarettaautomatákat, zenegépeket, félkarú rablókat és flipper játékokat üzemeltette ő maga, és minden pénzével a stock car versenyzésre koncentrált. A következő évre megvette a legújabb V8-as Fordokat a versenyzésre szintén rákapott Hallnak és Seay-nek, továbbá átvállalta a versenyzési költségeket a nyeremények kétharmadáért. És ő volt az első, aki a saját üzleteinek neveit rápingáltatta az autókra.

raymond_parks

Az autókat továbbra is Vogt műhelyében okosították. A motorok extra karburátort kaptak és több leömlőt a gázok elvezetésére. A hengerfejeket könnyű alumíniumra cserélték. Felfúrva a hengereket, hosszabb dugattyúkat helyezett beléjük és Vogt minden felesleges fémrészt lereszelt vagy levágott, hogy minél könnyebb legyen a motor. Az áttételeket és a bütykös tengelyt is megvariálta, hogy minél nagyobb nyomatékot hozzon ki az erőforrásból.

És ez az 1939-es szezonban is visszaköszönt. Hall felszántotta Fort Wayne, Salisbury, Long Horne és Lakewood salakját. Mindig az élen haladt szinte végig, aki lassabb volt és elé került, azt félrelökte. Seay általában a rajt után lemaradt, hagyta, hogy az első körökben kirostálják egymást az agresszívebb versenyzők. Hall többnyire nyert, de Seay sem maradt le sokkal. Azonban a nyár végére Hall előnye France félhivatalosan második szezonjában behozhatatlanná vált, és őt hozták ki bajnoknak (az egyéb párhuzamos szériákkal közös pontszámítás alapján).

Júliusban Hall komoly bajba került. A rendőrség éppen egy éjszakai fuvar közben kapta el (bekerítették) és ebből már nem tudott kimászni. Parks kifizette a 2300 dolláros óvadékot, de Hall jogosítványát bevonták és később meg kellett jelennie az ítélethirdetésre. Amelyre természetesen nem ment el. De a versenyzői karrierje súlyos csapást szenvedett. Távollétében France vezette az autóját.

A Fort Wayne Speedway

A Fort Wayne Speedway

Az 1940-es szezon a hagyományoknak megfelelően Daytonában indult. A Daytona Beach-i pálya egy hosszú egyenesből állt a homokos tengerparton, aztán egy éles balkanyarral az aszfaltos útra kanyarodott, majd újra vissza a homokba. Az első éles kanyarban az autók jobb oldali kerekei mélyen a homokba vájtak. A jogosítvány nélkül versenyző Hall ezt virtuóz módon használta ki, a homokba vájt mély árkokat támasztékként használva kívülről előzött. Egy másik pilóta Larry Grant is megpróbálta utánozni, ám az autója felborult kórházba juttatva a tribünön ülő Ucal Cunningham polgármestert. Egy átlag pitkiállás abban a korszakban két percig tartott. Vogt elsőként használt penumatikus kulcsot (ez a mai légkulcsok elődje) és leszorította a szintidőt 40 másodpercre. Emellett Hall és Seay tökélyre vitt még egy manővert. Amikor két egymás mellett haladó autót kellett megelőzniük, akkor két kerékre rántották saját járművüket és beékelték a két előttük haladó közé, tulajdonképpen utat vágva maguknak (Dale Earnhardt nem véletlenül mondta sok évvel később, hogy Hallból és Seayből áradt a vakmerőség). Hall egymérföldes előnnyel nyert, France csak negyedik lett és megfogadta, hogy visszavág a nyári futamon, amikor újra visszatér a széria Floridába.

Verseny a daytonai parton

Verseny a daytonai parton (az északi kanyar)

France sikerrel járt, bár megkönnyítette a dolgát, hogy Hall éppen akkor töltötte ezt a bizonyos pár hónapos börtönbüntetését és Seay sem vett részt a versenyen. Megnyerte a futamot, sőt, mivel a nyár folyamán minden létező kisebb-nagyobb futamon elindult és így sok pontot gyűjtött, övé lett az 1940-es bajnokság is. Viszont bosszantotta, hogy néhány déli bűnöző kisajátította az ő sorozatát. Hall és Seay illetve a két Flock testvér, Fonty és Bob nyerte a legtöbb futamot. France minden igyekezete ellenére az egyszerű származásuk miatt népmesei hőssé váló Hall és Seay inspirálta a dél fiataljait.

Az 1941-es évad is a daytonai 160 mérföldes versennyel kezdődött. Hall pár nappal korábban szabadult és Seay-vel együtt sikeresen kvalifikálta magát a versenybe.

A rajt után France az élre állt, de az aszfaltozott egyenesben Hall keresztülvágott a mezőnyön és a déli kanyar előtt utolérte. Miközben ők ketten az első helyért lökdösődtek mögöttük igazi roncsderbi alakult ki. Szinte minden körben valaki a nézők közé esett. Egyikük, Massey Atkins kétszer is. Először még vissza tudott térni a futamba, másodszor azonban már nem. Mivel kabriót vezetett biztonsági öv nélkül, a második baleseténél már kirepült a pálmafák közé csapódó autóból. Hihetetlen módon a puha homokra zuhant és miután leporolta magát visszaballagott a pitbe. Még hihetetlenebb, hogy a sok hajmeresztő balesetben a nézők sem sérültek meg komolyabban.

Száz mérföld környékén Hall átvette a vezetést, majd amikor ő kiállt tankolni Seay került az élre. Igen ám, de egy mélyedés a homokkal borított parton megtréfálta és felborult az északi kanyarban. A nézők sietve visszafordították az autó, hogy aztán újra felboruljon. Még ekkor sem lett totálkáros, sőt végül a hetedik helyen ért célba. Hall megnyerte a versenyt. Az diadal mellé járó 475 dollárt a váltóbot által felhasított, véres kezével vette át.

Daytona Beach madártávlatból 1955-ben

Daytona Beach madártávlatból 1955-ben (északi kanyar)

France-nak újra le kellett nyelnie a keserű pirulát. A futam anyagi sikerrel zárult, s a júliusi versenyre még több nézőt várt. Mi több, 50 autót neveztek, ezért France 33-ra csökkentette a mezőnyt. Amely azt jelentette, kvalifikálnia kellett mindenkinek. France és a másik helyi sztár Smokey Perser túl lassúnak bizonyult és nem jutott be  a mezőnybe. Igen ám, de France (ez a gesztus előre vetítte, hogy milyen módszerekkel uralja majd a jövőben a szériát) mégis bejuttatta mindkettőjüket a versenybe. Nem sokkal később már pisztollyal a csípőjén járt-kelt és fenyegette a szakszervezeti képviseletért tüntető pilótákat.

A július 27-i versenyt Hall és Fonty Flock kezdte az élen. Párbajuknak hamar vége szakadt. Az első körben a déli kanyarban Hall kilökte Flockkot, akinek az autója átrepült a homokdűnéken a fák közé és a behorpadó tető összezúzta a pilótát. Flockkot kórházba szállították, eltört a csípője, vese és tüdősérüléseket szenvedett, belső vérzés miatt sokkos állapotba került, két napig még a röntgenezőbe sem merték áttolni, nehogy a mozgatástól rosszabbodjon az állapota. Bár Fonty felépült, hat évig nem ült autóba.

Hall valamivel később újra karambolozott és a sérült autóval csak a nyolcadik helyre tudott odaérni. Seay, aki folyamatosan kísértette a sorsot a kétkerekes manőverével, újra felborult. Végül a negyedik lett. A futamot egy dawsonville-i (Seay és Hall szülővárosából származó) szeszcsempész nyerte, akinek ez volt pályafutása második és egyben utolsó versenye is. A pénzzel, amit keresett saját üzletet nyitott és egy füst alatt a bűnözői karrierjével is leszámolt.

Daytona másik egyenese már aszfaltozott volt

Daytona másik egyenese már aszfaltozott volt

1941 Seay éve lett. Szinte minden pályán nyert futamot, kivéve Daytonában. Így aztán nagy pontelőnnyel érkezett az augusztus 24-i versenyre. 12 ezer néző előtt hamar az élre állt és minden kétkerekes előzést tökéletesen kivitelezve mind az 50 kört az élen töltve egy körös előnnyel nyerte a futamot. Hall baleset miatt kiesett, France pedig csak a hetedik lett.

Egy héttel később, augusztus 29-én megszerezte szezonbeli hetedik győzelmét az észak-karolinai High Pointban, miközben France csak másodikkéntvégzett (egy évvel korábban ugyanitt Seay ütközött France autójával és az hétszer fordult át, France szerencsés volt, hogy túlélte). Három nappal később következett a lakewoodi verseny. Az erős mezőnyben indult több dawsonville-i szeszcsempész is, kivéve Hallt, aki Alabamában bujkált, mert elfogató parancsot adtak ki ellene Georgiában.
A helyi rendőrség közel 20 tonna kalcium-kloridot szórt a pályára, a salak pormentesítése céljából. Seay a szokásos #7-esről #13-asra változtatta az autója rajtszámát és ezúttal egy kabrióval állt rajthoz. A 13-as szám már akkor is versenyzői babona volt. Ahogy a nők jelenléte a pitben vagy a mogyoró is. Előfordult, hogy versenyzők mogyoróhéjat szórtak a rivális utasfülkéjébe, balszerencsét kívánva neki. De Seay-n nem fogott ki egy babona sem.

A rajt után Ed Samples és egy korábbi baleset miatt két törött bordával versenyző Harley Taylor viaskodott az élen, mögöttük pedig feltorlódott a többi jármű. Amikor kisodródtak, többen is elmentek mellettük. Carson Dyer vette át a vezetést, de előbb egy defekt, majd olajszivárgás miatt kiállni kényszerült. Seay került az élre, ám mikor kiállt kereket cserélni Red Singleton, illetve France váltotta az első helyen. Egy alkalommal France is megpróbálta a Hall és Seay által tökéletesített kétkerekes előzést, de túllőtt a célon és felborult. Seay visszaállt a vezető helyre és már úgy tűnt ismét nagy előnnyel nyeri meg a versenyt. Ám pár körrel a vége előtt köhögni kezdett a Vogt-motor az autójában. Az üldözők egyre közelebb értek, de már nem tudták megfogni a cél előtt. A portól teljesen bevörösödött (eredetileg fehér) overallban mondott köszönetet Vogtéknak 12 ezer szintén porlepte néző előtt. A 450 dolláros pénzdíj harmadával távozott, nem várta meg az esti tűzijátékot. Ez volt az utolsó versenye.

A High Point Speedwayből nem sok maradt az utókorra

A High Point Speedwayből nem sok maradt az utókorra

Nagyjából egy héttel korábban vett néhány zsák 20 kilós cukrot, amit a családi lepárlóban használtak. A berendezést Seay, a testvére Jim és az unokatestvére Woodrow működtette (Seay volt a fuvarozó, s a bevételen osztoztak, lévén a versenyzésből egyelőre még nem lehetett megélni). Seay nem fizetett a cukorért, hanem ráterheltette Woodrow számlájára. Szeptember 2-án beállított Woodrow, követelve, hogy rendezzék az anyagiakat. Woodrow, aki lobbanékony természetű, erőszakos ember volt (vert már félholtra embereket apróságokért is, és két évet ült illegális alkoholfőzésért ), azt állította, hogy a számlájára 120 dollárral többet terheltek, mint amennyibe a cukor került, és követelte, hogy Seay jöjjön el a boltba tisztázni a félreértést. Ismervén Woodrow kiszámíthatatlan természetét, Jim is ragaszkodott hozzá, hogy velük menjen. Woodrow autójába ültek mindannyian. De a boltba már nem jutottak el. Félúton Woodrow lekanyarodott a közútról a háza irányába, mondván újra kell töltenie a hűtővizet az autóban.
Amikor megálltak Woodrow a pénzét követelte, Seay viszont továbbra is azt állította, hogy a tartozás ki lett egyenlítve, mert a cukrot hiánytalanul leszállította. Woodrow a vallomásában azt mondta, hogy a két testvér ráugrott és leteperték. Ő kiszabadította magát majd berohant a házba az apja pisztolyáért.

Jim verzióját fogadta el a bíróság, amely némileg eltért Woodrow-étól. Szerinte, amikor megállt az autó, Woodrow felnyitotta a motorháztetőt és úgy tett, mintha a radiátorral bütykölne, közben kihúzott egy pisztolyt, ami ott volt elrejtve és azzal hadonászva kiszállásra kényszerítette a két testvért. Azután pofozni kezdte Lloydot, mire Jim közéjük ugrott. Woodrow ekkor elsütötte a pisztolyt. A golyó Jim nyakán hatolt be (elszakítva a nyaki vénát) és a jobb tüdején keresztül távozott. Jim a földre zuhant, Woodrow ekkor Lloydra fogta a fegyvert és a mellkasának közepére célozva újra tüzelt.

Lloyd előbb azt suttogta: „Miért?”, aztán vizet kért, de Woodrow, mintha fel sem fogta volna, hogy mit tett, egyre csak káromkodott és a pénzt követelte. Lloyd a mellette fekvő Jimre nézett, aki megszólalt még utoljára: „Mond meg Raymondnak…”, a mondatot már nem tudta befejezni.

Woodrow odalépett a halott Seayhez és kivette a zsebéből a véráztatta bankjegy csomót – a pénzt, amelyet két nappal korábban nyert – és leszámolt belőle 120 dollárt, a többit Jim zsebébe tuszkolta. Ekkor megérkezett Lloyd és Jim idősebb testvére egy unokatestvérrel, akik értesítették a rendőrséget. A tárgyalás során kiderült, hogy a matek egyik rokonnak sem volt erőssége, ugyanis a vitás pénzösszeg csak 5 cenre rúgott. A rokonság azonban egyetértett abban, hogy ez a rendezetlen számla csak egy fedő történtet, az összetűzés valódi oka mögött valószínűleg egy nőügyet kell keresni. Woodrow Anderson tíz évet kapott.

1941. november 2-án Parks, Vogt és France egy emlékversenyt szervezett a srácok szeszcsempészetből szerzett bevételének elmaradása miatt rossz anyagi helyzetbe kerülő Seay-család megsegítésére. A rajtlistán szerepelt Parks egy barátja, egy Ralph Shirley nevű dawsonville-i legény is, ám az autót a továbbra is bujkáló Hall vezette. A futamot követően a 831 dollárt és 32 centet, amelyet France a jegyeladásokból szerzett, egy borítékban átadták Lloyd apjának, Robertnek, aki soha nem volt kíváncsi a fiára versenyzés közben. A bajnoki címet pedig Hallnak ítélték oda, ám mindenki tudta, hogy ha Seay életben marad, akkor őt illette volna…

Mint kiderült, ez volt a déli államokban rendezett utolsó futam, a következőre több, mint öt évet kellett várni. Ugyanis alig öt héttel később Japán lebombázta Pearl Harbort és Amerika háborúba lépése miatt betiltottak minden sportrendezvényt.

A legtöbb versenyző, beleértve Byront és magát Parkst is, valamilyen formában kénytelen volt belépni a hadseregbe. Hallt viszont büntetett előélete miatt nem sorozták be (hatszor ült összesen, nyolc év alatt). A háború éveiben illegális éjszakai versenyeket szervezett és folyamatosan a rendőrség feketelistájának élén szerepelt. A háborút követő első futamot Lakewoodban rendezték, ahonnan kitiltották Hallt, de a nézők tüntetéshez hasonló módon reagáltak, így hát a rendőrfőnök végül engedte rajthoz állni. A tizenharmadik helyről rajtolva nyert, a második helyen France ért célba. A sajtó kiábrándítónak nevezte, hogy a rendőrség meghajolt a népakarat előtt és végül a kormányzó betiltotta a lakewoodi versenyt, Hallt pedig a távollétében egy év börtönre ítélték.

Az atlantai versenyzési tilalmat kihasználva a floridai Seminole-ban építettek egy pályát, s a rövid 1945-ös bajnokság utolsó versenyét ott rendezték meg. Hall nyert, és ezzel harmadszor nevezhette magát bajnoknak.

1946-ban Hall második lett a bajnokságban Ed Samples mögött. Egy hónappal később újra letartóztatták. A greenboroi futam utáni este egy hotelben töltötte az éjszakát, amikor megjelentek a rendőrök, akik egy negyvenezer dolláros bankrablás miatt fésülték át a környéket. Hall volt az első számú gyanúsított. Ezúttal hat évet kapott, három év múlva szabadult.

Szabadulása után első útja (talán még mielőtt a feleségét és a fiát meglátogatta volna) az éppen aktuális futam helyszínére vezetett. Spartansburgban a szokásosnál is vadabb versenyzéssel a kilencedik lett. Az év utolsó hivatalos NASCAR versenyén North Wilkesboróban pedig hatodik. De két héttel később kiderült, hogy a még mindig csak 28 éves „zseni” talán már sosem lesz a régi önmaga a pályán. Az észak-karolinai TriCity Speedway-en elvesztette az uralmat autója felett és a többször átforduló roncsban súlyos fejsérülést szenvedett. Egy hónapot töltött kórházban és ezt követően már csak kétszer állt rajthoz. 1952-ben a darlingtoni NASCAR versenyen (ahol egy DeSotót vezetett, ám műszaki hiba miatt fel kellett adnia és 48. Lett a 66 autót számláló mezőnyben), és 1960-ban Lakewoodban, ahol tengelytörés miatt esett ki.

DeSoto 1952-ből

DeSoto 1952-ből

Soha többet nem versenyzett, fiatal éveit Atlantában Chevrolet kereskedőként töltötte (ebben van némi irónia, hiszen szeszcsempészként kizárólag Fordokat vezetett), 71 évesen 1991-ben hunyt el.

France versenyzői lendülete 1941-ben tört meg, soha többet nem nyert futamot és így tulajdonképpen ez volt az az év, amely véglegesen promótert és üzletembert csinált belőle (annak ellenére, hogy igazából az 1946-os daytonai futam után vonult vissza, amikor Hall újra legyőzte).

Parks a NASCAR alapításánál jelenlévő férfiak kis csoportjának utolsó túlélője 2010-ben hunyt el 96 évesen.

És mi lett Byronnal? Úgy hozta a sors, hogy bő tíz évvel és egy világháborúval később ő volt az, aki kívülállóként közelebb hozta egymáshoz a totalitáriusnus France-t és az általa nemkívánatosnak nyilvánított szeszcsempész versenyzőket. De ez már egy másik történet.